A kolontári iszapkatasztrófa idején a Katolikus Karitásszal együttműködve biztosítottuk, hogy azoknak a személyeknek is elérhető és hozzáférhető legyen a karácsony jelképe, akiknek különben e szerencsétlenség következtében nem lett volna lehetőségük arra, hogy fát állítsanak.


Immár 15 éve állunk kapcsolatban a Szentendrei Szt. Erzsébet Karitász Szolgálattal, elősegítve ezzel, hogy a hátrányos helyzetben élők is méltóképpen ünnepelhessenek. Emellett a szentendrei Fő téren évről-évre szintén az általunk nevelt fenyőfák egyikét állítják és díszítik fel.


Hosszú évek óta a zalaegerszegi Jézus Szíve Ferences Plébániát és az Öveges József ÁMK-t is Harmath Fenyő díszíti. Emellett számos vendéglátó egységben, autószalonban, közintézményben is a mi fáink biztosítják a karácsonyi hangulatot az ott dolgozók, a látogatók, illetve a vendégek számára.